( Január 27 – A Holocaust emléknapjára )
A krízis melyben a világunk van, már tény. Nincs ember, akit közvetlenül vagy közvetetten ne érintene. Hogyan élhetjük túl a látszólag túlélhetetlent? Mire ad legetőséget és milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy jól jöjjünk ki belőle?
Mondjuk ki, még bőven benne vagyunk egy gyászfolyamatban!!!
Legyünk a lehető leggyengédebbek magunkkal.
A tavaly tavaszi sokkhatás vagy passzivitásba, vagy túlzott cselekvésbe – aztán persze az érzelmek kavalkádjába taszította az embereket. A fájdalom, szomorúság, magány, tehetetlenség, düh, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság, harag érzéseibe. Indulat irányul az egészségügyi dolgozókra, Istenre, a világra, egymásra…. A bűntudat, önmagunk hibáztatása, a hiány érzése is sokszor jelen van. Aztán persze megjelennek a testi tünetek is mint a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyengeségérzet, étvágytalanság, álmatlanság, energiátlanság, szédülés, mellkasi szorítás, emésztési problémák, melyek még ilyesztőbbek akkor, mikor egy vírus a mindent okozó halálos ellenség….
“az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: az emberi szabadságnak azt az utolsó maradékát, hogy az adott körülményekhez így vagy úgy viszonyuljon”- vallotta Viktor E. Frankl, osztrák neurológus és pszichiáter, holokauszt túlélő. Három évig volt több koncentrációs táborban, elvesztette az egész családját, ám 92 évig élt és 40 könyvet írt.
A túlzott érzelmi bevonódás hosszú távon semmiképp nem szolgál minket. Frankl túlélésének záloga volt az a fajta önreflexió mely visszahelyez minket egyfajta tárgyilagos, ítélkezés mentes állapotba. Innen figyelni a jelent, tudatosítjuk a tapasztalatokat és egyszerűen elfogadjuk a létezését. Ezt a mindfulness technika segítheti.
A kínzások, az éhezés, és a hideg borzalmas valósága ellen a ” befelé menekülés” segített. Megtartó erő volt ha fejben tudtak ( és tudtak!) szeretetteli dolgokra emlékezni, ilyet elképzelni, vagy a természetben találtak szépséget. (!)
Az egyik legfontosabb tézise Frankl módszerének és elméletének, a logoterápiának, hogy el kell fogadnunk azt, amin nem lehet változtatni, meg kell találni az élet értelmét, és meg kell érteni a szenvedést is.
Ne engedjük, hogy a világ teljes mértékben meghatározzon minket.
Vegyük észre, hogy mindig van belső szabadságunk másként cselekedni. Minden nap, kicsit – nagyot, mást és újat. Szebbet, jobbat.
Megtartó erő egy reális jövőkép is. Amit magunk elé tehetünk és nehéz pillanatainkban szintén erőforrásként használhatunk. Ha még nem találtuk meg a jövőképünket, ne sürgessük. Jöjjünk vissza a jelenbe s észre fogjuk venni, hogy mit kell még ehhez elengedni. Milyen hiedelmeket, kapcsolatokat, önmagunkról kialakított képet.
Most még időben lehetünk ahhoz, hogy a jelenleg is zajló krízisbe , változásba, gyászfolyamatba ne ragadjunk bele egy életre. Olvasni e sorokat egyszerű. Ám fejlődni, teljesebbé válni egy krízis által személyiségszintű változást igényel.
Ahogy pici korunkban megtanultuk a nagyoktól kik vagyunk mi és milyen is a világ úgy mutatja meg az élet, hogy ebből milyen sok minden nem igaz. Egy ilyen helyzetben pedig egyszerűen túlélés záloga az, hogy szembe nézünk – e vele vagy sodródunk tovább. Ez külső segítség nélkül nem megy. Ne felejtsd. Valami vagy fejlődik vagy pusztul. Nincs stagnálás, nincs állandó, nincs biztos. Ezt rózsaszín ködnek hívják.
Én meg Téged hívlak. Beszélgessünk!
Assisi Szent Ferenc pedig több mint 800 évvel ezelőtt, imájában így fogalmazta meg a logoterápiát :
“Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen.”
